Ha én angol lennék (ami az isteneknek hála, nem vagyok), azt hiszem, fölöttébb dühítene, ha őstörténetem egyik legendás hősét, Lancelotot egy jurta mellől kerítenék a Kerekasztal köré. Minimum Hollywood történelmietlen szentségtörésének tudnám be, de talán még a népem históriája elleni frontális támadásnak is. Épp csak nem lenne igazam. Értelme sincs belekezdeni abba, hány filmet is forgattak már az Arthur-mondakörről. Jobbat és rosszabbat, "A" kategóriásnak szántat és a délutáni műsorsávnak forgatottat, komoly hangvételűt, na meg a Gyalog Galoppot.

Megfordul a történelem szele: Argentína a saját példájával demonstrálja, hogy van élet az „elkerülhetetlen globalizáció” után is, és hogy nem szükségképpen a nemzetállamok leépítése jelenti a jövőt. Az argentin kormány április közepén kisajátította - lényegében tehát újraállamosította - a spanyol Repsol csoport részesedését a YPF nemzeti olajvállalatban, mégpedig egy hosszú távú politika részeként, amelyet már tíz éve folytat Nestor Kirchner köztársasági elnök, majd halála után az államfői poszton őt követő felesége.

„Ez háborút jelent” – kommentálta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön délelőtt hozott másodfokú határozatát. Igen ez háborút jelent, de nem mi indítottuk ezt a háborút.Nem mi, adófizető és dolgozó emberek! Ráadásul ez a háború hadüzenet nélkül lett megindítva. Háborúkat nem csak fegyverrel, tüzet okádó fegyverrel lehet vívni. Mára már bebizonyosodott, hogy a pénzügyi kivéreztetés sokkal hatásosabb és olcsóbb. 2011. december 15-én Budapesten a Magyar Köztársaság Kormánya és a pénzügyi intézmények képviseletében eljáró Magyar Bankszövetség képviselői között zajló egyeztetésekről készült jegyzőkönyv szerint a kormányt Dr. Matolcsy György miniszter és Pleschinger Gyula államtitkár képviselte.

„Miért vártam meg ezt a napot, hogy kimondjam, öregen és az utolsó tintámmal: Az izraeli atomhatalom fenyegeti a már törékeny világbékét? (...) mert belefáradtam a Nyugat képmutatásába.” Günter Grass írta ezt abban a prózaversében, amely a Süddeutsche Zeitung április 4-i számában jelent meg. A Nobel-díjas német író valójában nem mondott semmi újat, amikor - az ilyen esetekben megszokott anatémát vonva fejére - kimondta, hogy az amerikai és európai imperializmus elvakult támogatását élvező cionista entitás a világbékét fenyegeti.

Műhelyünk nem emlékszik egyetlen olyan cikkre sem, amelyet nyugati lapban egy elementárisan fontos témáról írtak volna. Nevezetesen arról, hogy megéri-e egy országnak az uniós tagság.